| Ernesto "Che" Guevara története... Neve az elsõ helyen áll a gerilla-örökranglistán - az örökifjú forradalmár kultusza évtizedekkel mártírrá (a szocialista blokkban) és popkulturális ikonná (az imperialistáknál) avatása után is masszívan tartja magát. Ma is harcoló fegyveres világmegváltó alakulatok, a sufniban kalasnyikovot dugdosó egykori munkásõrök, punkkoncerteken ragasztózó unokáik és a jóléti államok alapítványi pénzekbõl konferenciatúrázó balos humánértelmiségi körei egyformán lelkesednek az egykori orvos-újságíró-gerillavezér-bankelnökért, aki szerencsére nem érte meg hogy a havannai dollárboltban a képével díszített Swatch "Revolution" órát árulnak a kubai csajokért és rumért katasztrófatúrázó amerikaiaknak. Valószínûleg õ az egyetlen egykori kommunista vezetõ, akinek az imidzse még mindig használható márkaépítéshez, és akirõl legalább három domaint elneveztek .com alatt - de ki is volt ez a vöröscsillagos-sapkás férfi, akinek leghíresebb arcképét póló formájában az X-generációba tartozó brókerek is magukra öltik majd a Pepsi Szigeten? Erre a kérdésre valószínûleg már csak a Thürmer-féle utódpárt nyugdíjasklubjában nyomuló nagymamák tudnának válaszolni valamit, az interneten zavarbaejtõ bõségben fellelhetõ dokumentumokból viszont egy lenyûgözõ, hiteles, ám roppant veszélyes figura kalandos életpályája körvonalazódik, amit most hiánypótló jelleggel, és a nagy harcos iránti - fenntartásokkal terhes - tiszteletünk jeléül, halálának harmincharmadik évfordulója alkalmából röviden összefoglalunk a tisztelt olvasóknak. Ernesto Guevara Lynch de la Serna egy lecsúszott középosztálybeli - anyai ágon spanyol nemesi, apai ágon ír bevándorló õsökkel büszkélkedõ - család egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot 1928-ban, az egymást váltó félkatonai rezsimek által uralt Argentínában. Bár szülei - elsõsorban szocialista anyja - Marxot, Engelst és Freudot olvasnak, és tevõlegesen is részt vesznek a cordobai (Alta Gracia) antiperonista "demokratikus ellenzék" munkájában, a fiatal Guevara nem politizál - az építészet érdekli, asztmája mégis az orvosi pálya felé orientálja, a Buenos Aires-i egyetemen az ország viszonyairól sokat eláruló módon a lepra gyógyításáról készíti diplomamunkáját. Egyetemi évei során sokat utazik, 1951-ben, az államvizsga után egy barátjával bejárja Argentínát, Chilét (itt Salvador Allendével is lejattol), Perut, Kolumbiát, Venezuelát és Miamit. A majd két éves körútról könyvet ír "Motorkerékpárnapló" címmel (még ma is bestseller), amely leginkább Kerouac hippibibliájára hajaz: a címbéli motorkerékpár - egy 500 köbcentiméteres Norton - már a 30. oldalon elromlik, a páros gyalog és autóstoppal folytatja útját, alkalmi munkákból tartja fent magát (például leprakórházakban, ahol cserében ingyen ehetnek és alhatnak), sokat iszik, csajozik, és hülye vicceket csinál - a könyv a szocialista Kubában egészen 1995-ig be is volt tiltva, mert hasábjain a késõbbi nemzeti hõs 23 éves fejjel jó kommunistához méltatlan, kicsapongó magatartást tanúsít. Mániákus utazóként Guevara hamar szembesül a dél-amerikai országok népének túlnyomó többségét sújtó kilátástalan nyomorral, a lemészárolt indián törzsek megalázó körülmények között tengõdõ maradványaival, a kapitalista oligarchákkal és az õket tevékenyen támogató CIA-tanácsadókkal, a siralmas viszonyokért pedig - nem is teljesen alaptalanul - az Egyesült Államok kizsákmányoló, imperialista politikáját teszi felelõssé. Ahelyett hogy keresne magának egy kényelmes rendelõt, az egyetem után rögtön Bolíviába utazik (ahol éppen egy jó kis forradalom van készülõdõben), majd innen is továbbáll Guatemala felé, ahol, bár marxistának vallja magát, nem lép be az éppen hatalmon lévõ kommunista pártba: megélhetését inkább - például az inka és maja romokról szóló - újságcikkek írásából fedezi. Miután Guatemalában - a CIA aknamunkájának következtében - az Arbenz-féle kommunista kormány megbukik, Guevara továbbáll Mexico Citybe, ahol egy kórházban dolgozik amikor élettársa, Hilda Gadea (egy indián származású kommunista csaj, ofkoz) összehozza a Castro fivérekkel. Ekkor már szent meggyõzõdése hogy a forradalom csak erõszakkal érheti el célját, így nem sokat hezitál amikor az általa ideális vezetõnek tartott Fidel meghívja vidéki farmjára, ahol Alberto Bayo, a Spanyol Köztársasági Hadsereg egyik kapitánya éppen gerillakiképzést tart a kubai emigránsoknak. Bayo a spanyol polgárháborúban szerzett bõséges tapasztalatai mellett Mao Ce Tung gerillatrükkjeit is felhasználja a gyorstalpaló kommandóstanfolyamon, ahol a "Che" nickkel nyomuló argentin különösen tehetségesnek bizonyul, és hamarosan tiszti rangot kap Fideltõl. A farmon zajló hadgyakorlatok felkeltik a mexikói rendõrség érdeklõdését és egy hónapra az egész osztag börtönbe kerül, ahonnan kiszabadulva egy hirtelen ötlettõl vezérelve lerohanják Kubát. A lehetetlen küldetés sikerül: a lakosság a gerillák oldalára áll, Commandante Guevara pedig bátorságával, agresszivitásával és kompromisszumképtelen idealizmusából fakadó elszántságával (az aforizmáiról is híres Che erre az alkalomra kreált jelmondata: "legyünk realisták, próbálkozzunk a lehetetlennel") olyan sikeresen fanatizálja a csapatot, hogy a forradalom gyõzelme után Fidel után a második ember a kubai kormányban. Ismét bizonyítást nyer, hogy nincs rosszabb egy gyõztes forradalmárnál: Guevara a tisztogatások során a könyörtelen hóhér szerepében is nagyot alakít, habozás nélkül lövi és löveti le az ellenállókat, több tucat Batista-párti "ellenforradalmár" kivégzésén vesz részt személyesen. Miután levezényli a késõbb katasztrofális gazdasági következményekkel járó totális államosítást (bár egyes szerzõk szerint a kiskereskedelmet magánkézben hagyta volna, ha Fidel engedi) és megszervezi az agrárreformot (értsd: a nagybirtokosok megfosztását földjeiktõl), az Ipari Minisztérium és a Nemzeti Bank élére kerül, ahol nem érzi igazán elemében magát. Könyveket ír, egyet a gerilla-hadviselésrõl, egyet pedig a szocialista ideológiáról, amely az õ fejében leginkább az anarchizmus egy végletes, idealista formáját ölti - ami szimpatikus ugyan, de nem igazán életszagú. Heti hat napot dolgozik, vasárnaponként pedig az általa kitalált önkéntes munkacsoportokat egzecíroztatja. Békeidõben is lázad, rossz szemmel nézi Fidel egyre nyíltabb szovjetbarátságát: õ inkább Maóval szimpatizálna, az 1962-es rakétaválság idején pedig majdnem összehoz egy jó kis atomháborút. Segít rávenni Hruscsovot hogy nukleáris rakétákat telepítsen Kubába, és a krízis idején az elsõ csapás mellett érvel - a rakéták visszavonása után csúnyán kiábrándul Moszkvából, és miután 1965-ben egy nemzetközi értekezleten az imperializmus láncos kutyájának nevezi a Szovjetuniót, a hatalomból távoznia kell. Eltûnése után halálhírét keltik, de hamarosan kiderül hogy ismét csak azt teszi, amiben a legjobbnak bizonyult: 120 kubai önkéntes élén Kongóban tartózkodik, hogy a kinshasai zavargásokból kommunista forradalmat csináljon. Emberei jól harcolnak, de a helyi erõk használhatatlanok: õszre a katonai segítség visszavonását javasolja Castrónak. Utolsó kalandja színhelye ismét Bolívia, ahol 1967-ben végzetesen túlbecsüli a forradalmi potenciált: néhány hónapig tartó bozótharc után a bolíviai hadsereg (a CIA által kiképzett) egységei foglyul ejtik és egy nappal késõbb egyszerûen tarkónlövik - levágott, formaldehidben tartósított kézfejeit pedig egy kis szeretetcsomagban megküldik Fidelnek. Testét csak 1997-ben találják meg egy jeltelen tömegsírban a bolíviai Vallegrande külterületén - halálának harmincadik évfordulóján Kubában ünnepélyesen újratemetik, Amerikában a Rage Against the Machine balos punkzenekar pedig lemezborítót szentel a néhai forradalmárnak. Guevara-kriptó Kivégzõi azokat a titkos kódokat is megtalálták Guevaránál, amelyeket a Castróval folytatott levelezéséhez használt - a Gilbert Vernam által 1918-ban kidolgozott, igen erõs titkosítást biztosító módszer során a betûket elõször decimális számokká alakították (a képen látható séma szerint), majd a számokból ötszámjegyû blokkokat alkottak, és a számsort további bonyolult transzformációknak vetették alá - a procedúrához a csak a két forradalmár által ismert titkos kulcsra is szükség volt. A kriptogramot rövidhullámú rádióval lõtték át Kubába, ahol Castro kriptográfusai dekódolták az üzenetet. A Vernam-féle titkosítást számos kém és diplomata használta a 20. század során, ám megbízhatósága attól függ, mennyire vigyáznak a titkos kulcsokra - az interneten használatos nyilvános kulcsú titkosítással szemben itt a titkos kulcsot is ismernie kell mindkét félnek, és biztosnak kell lenniük abban, hogy más nem ismeri ezeket a kódokat. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
