„Maradjunk a magyarságot igazán foglalkoztató ünnepi témáknál: a televízióban, valóságshow keretében történő nyereségvágyból elkövetett nemi közösüléssel és egy részeg punkénekes december 24-i beszólásával, amely rettegéssel tölti el a társadalom széles rétegeit.
Az első témát zárjuk is le gyorsan: a főműsoridős pornószínésznői aktivitásokon kiakadni minimum hipokrita hiszti, a hardcore pornó kifejezetten progresszív, és kulturálisan is izgalmas volna az átlagos esti műsorfolyamban, legalábbis egy-egy Szuperbulihoz vagy Sváby András perezentálta tréfás dalocskához képest. Tessenek tehát megnyugodni, és bámulni tovább a csodálatos genitáliákat.
A második témát is zárjuk le gyorsan, négy pontban:
Egy részeg punkénekes hallhatóan zavart és öntudatlan beszólását Nagy Karácsonyi Keresztényirtássá iterálni és kiegyensúlyozni vele az előre kitervelten, nyereség- és hatalomvágyból jó pénzért árusított, ravasz rasszizmust – náci tempó.
Ha a hatalommal bírók és hatalomért brusztolók kicsinálnak egy semmilyen hatalommal, befolyással, jelentőséggel rendelkező figurát, azt ordibálva, hogy mekkora veszély ő a társadalomra – náci tempó. (Nota bene Kövér László irodai fikusza nagyobb veszélyt jelent a keresztényekre, mint Barangó.)
Barangó instant zseni (és teljesen ártalmatlan antiszociális alkesz). Annak, aki a nyolcvanas években le bírta írni (és elénekelni) a „Külvárosi utcasarkon / Két iszákos harákol / Nem kell ide forradalom / Összedől ez magától” strófát, annak szobrot kellene emelni, még akkor is, ha néha hülyeségeket beszél.”
„December 27-én voltam utoljára az Á-ban, az est fénypontja a Qss zenekar, hungarian őspunk, Barangó Zoli brutáliái; kézigránát kell, utálom a fajtámat, büdös a munka; köbutálat és köpködhetnék; ez volt az utolsó bulim az Á-ban, valószínű, mert 31-én végleg, csere nélkül, hat uszkve hét év után... konyec.” (Uj Péter)
Egy másik példa, mely egy teljesen más embertől jött. Hogy hívom azokat az embereket, akik rátalálnak az igazságra, majd elfutnak a hitbe előle? Gyávának. Nos, egy gyáva így látja Barangót:
Kézigránát kell, kézigránát kell ide! Elhajítani, belevágni, mindegy mibe! Nem tudok m ár tovább várni! Minden mindegy, jöhet bármi! Elh ulve, izgatott döbbenettel hallgattuk a recsego, rossz minoségu kazettát a gimn áziumi alagsor eldugott, sötét sarkában. Egyszeruen hihetetlen volt az amator koncertfelvételbol áradó indulat. Még hihetetlenebb az, hogy valaki a nyolcvanas évek elején, amikor, ha bomlóban is, de jelen volt még a rendszer, ilyesmit merészeljen. A Qss punkzenekar szólt a kazettáról, a mikrofonba pedig egy Barangó nevu srác üvöltött. Biztos a kommunistákról van sz ó – gondoltuk kamaszfejjel –, meg arról, hogy ez a rothadt világ egyszer úgyis széthullik majd körülöttünk. A punkzene maga a cél nélküli, mindent átható, elemi d üh és gyulölet. Pár év múlva tapasztaltam meg ezt, amikor engem is elragadott az örvény. Kerestem a polgárpukkasztó külsoségeket. A fekete kilátástalanságot, a feneketlen utálatot, a céltalan napok miatti kínzó lelki szenvedést. Társaimmal vergodtünk, mint a ketrecbe zárt vadállatok. Amikor aztán elérkeztünk a semmihez, és lemondtunk mindenrol, megtaláltuk a végtelen szeretet forrását. Barátom, aki eloször vált kereszténnyé, ma a bérmakeresztapám. Barangó pedig karácsonykor újra üzent. Méghozzá azt, hogy meg akar ölni minket. Találkoztam már máskor is Bajtai Barangó Zoltánnal. Messzirol lerítt róla, hogy járja a pokol bugyrait. Jól látható fizikai jelek tan úskodtak arról, hogy a lelkében fel -feltöro gyulölet nem válogat: m ár önmagára is kezet emelt. Nem találta a helyét, legtöbbször furcsán és szánalmat keltoen viselkedett. Akkor is épp a karácsony szent ünnepe közeledett, amikor egy liftben utaztam vele. A szokásosnál is ittasabb volt. A szemében végtelen zavarodottság tükrözodött. Egyszer csak bel ém kapaszkodott. Mondani akart valamit, valami nagyon fontosat. Az ünneprol, meg errol a rohadt világról. Csak szófoszlányokból lehetett erre következtetni, amelyekbol nem állt össze értelmes, egybefüggo mondat. Nyug a testem, ut álom / Mér’ tart rövid pórázon? / Lassú gonddal mérgezem / Halálig facsarva / Nem kell család, nem kell gyerek / Ha megdöglök, feledjenek / … / Anarchiám mag ával temet / Nem érdekel, hol és hogyan végzem / Párnák között, sitten vagy kötélen – olvasható a világhálón a Qss -szövegek és Barangó-versek címu gyujteményben, a ma már Kaliforniában élo, magyar származású, rabbiképzot járt zsidó fiatalember, Pór Gábor honlapján. Mert Bajtai Zoltán egy nem túl nagy léleksz ámú fo- és belvárosi közegben szinte legendának számít. Tan úskodik errol az Underground zenei kulturális magazin internetes oldalán olvasható nosztalgikus beszélgetés is, amelybol kiderül, a Qss utoljára az 1999-es Sziget fesztiválon lépett fel. Elragadtatással szól errol Lecsóka: „Csak ámultam és bámultam a verseken. Lenyugöztek. Annyira egyszeru és mégis frappáns… Egyszóval felejthetetlen pozit ív élmény!” A magát kedvesen Abberált atyaként regisztr ált látogató hozzáteszi: „A Qss számomra minden idok legjobb magyar punkzenekara volt…” A legendás zenekar frontemberének ars poeticája pedig értelmiségi elemzok szerint is a következo sorokban érheto tetten: „Mu életem botránykavics / fel-feldobott félkrajcár / Kártyán vesztett pénzem hamis / Úgyhogy te is rábasztál / Szerep kellett; rajtam ragadt / önkín célú hajszámban / Saját kataszTrófeámat / Épp telibe találtam!” A káromkodásért elnézést kérünk, azt idéznünk kellett, mert a mufajhoz szervesen hozzátartozik. A „mu életu” Barangó természetesen nemzetével is hadilábon áll, mint minden más, hagyom ányos értékkel. Egy újabb szövegrészlet ehhez: „Elb ájoló leprafészek / Büszke vagyok hazámra / Mint öngyilkos idült részeg / Süllyed lassú halálba.” A magyar költészet is megkapja a magáét: „Arany János, a sült paraszt / mélázott a nemzet vesztén / még akkor is verset farag, / amikor m ár reszketeg vén / … / Pilinszky – papok barátja / Tandori – a verebeké / Összes magyar po étába / az isten nyila vágjon belé!” Ez utóbbi alkot ást már az Index világhálós újság foszerkeszto-tulajdonosa, Uj Péter tudósításában ismerhette meg a nagyközönség, aki az idei Sziget fesztiválról készített a nyáron szubjektív jelent ést. Bajtai Zoltánt a k örnyezetünk védelméért aggódok között, a Zöldszínpadon találta meg, ahol új zenekarával, a SKAlambo kuty ája nevu formációval – „a vendéglátóknak szóló kedves gesztussal” – épp a Vesszen a Föld címu produkciót adta elo. A tudósító a mu szövegét sajnos nem tudta lejegyezni, de a „pusztuljon el minden bálna”, „táguljon az ózonlyuk”, „legyen m ég több borrákos” sorok elhangzására tisztán emlékezett. A fentiekbol is látszik, Barangó lételeme a provokáció, a „botránykavics” magatartás, aminek semmi sem szabhat határt. Még az sem, hogy a köztudottan rasszista, cigánygyulölo múlttal bíró Cpg-vel egy fesztiválon lépjen fel. Ez a tény sem zavarta a toleranciadíjjal kitüntetett Tilos Rádiót, ahol egyébként a keresztényirtó kijelentés óta a m usorvezetok egymással versenyre kelve próbálják bizonygatni, Bajtai mennyire nem volt odavaló, és milyen kárt okozott az adónak. Pedig nem tett mást, minthogy kimondta azt, amit a többiek csak gondoltak. Leplezetlenül feltárta azt a gyulöletforrást, ami válogatás nélkül
irányulhat minden és mindenki ellen, nem kizárva az önpusztítást sem. Ha Barangó túlzottan kényelmetlenn é válik, majd barátai is kitagadják maguk közül. Eszközként használták a „botránykavicsot”, a haszn álat után pedig eldobják. A példátlan gyal ázatra Erdo Péter érsek-prímás, a magyar katolikus egyház feje titulusához méltóan reagált. Mindenkit arra kért, imádkozzon Bajtai Zoltánért. Fohászkodjék azért, hogy megszabaduljon a maga teremtette lelki pokolból. Mindezt azok nevében és azoktól kérte a fopásztor, akiket Barangó legszívesebben eltenne láb alól. (Nánási Tamás)
Bajtai Barangó Zoltán egy alkesz, aki botránykavicsként egyetlen mondatával képes tüntetésekre buzdítani a birka magyarság modern kispolgárait, miközben az értelmesebbje tapsol: „Igen, megint megmutatta, miért hülye a nép.” Mert a tüntetéstől nem változik semmi. Csak ők hiszik azt… |